
TOROK SÁNDOR - festő
(St. Moravica, 1936)*
„Megmaradt saját stílusában: most is a filozófiai síkra emelt gondolat jelenik meg képein a valóság absztrahált elemeinek alakjában. Csak míg mint ifjú titán, a makrokozmoszt ostromolta festői-filozófiai kérdéseivel, most, érett férfiként, az ikaroszi zuhanás után az ellenkező végletet, a mikrokozmoszt faggatja. Bokrokat fest és füveket, a szelet és nyári izzást, és mindig a pusztát, a „nagy sömmit”. Egy-egy bokor úgy emelkedik nála a semmi fölé, mint valami világfa, a pogány magyar hitvilág életfája.” (KÖRMENDI Lajos)
Szabadkán érettségizett, majd a Belgrádi Egyetem Közgazdaságtudományi Karán folytatta tanulmányait; oklevelet 1958-ban szerzett. Festészettel is ekkor kezdett foglalkozni. Első ízben 1962-ben állított ki Banja Lukán. 1966 - 1968 között az újvidéki Tanárképző Főiskola képzőművészeti szakának hallgatója volt. A Szerbiai Képzőművészek Egyesületének és a Jugoszláv Képzőművészek Szövetségének 1968, a Magyar Köztársaság Művészeti Alapjának 1991 óta tagja. Alapító tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának (1993). Számos önálló és csoportos kiállításon mutatta be alkotásait Európa szinte minden országában. Török Istvánnal karöltve alapították meg 1967-ben a Csurgói Művésztelepet. A festészet mellett grafikával is foglalkozik. Mintegy húsz díjat, elismerést kapott.
* Torok Sándor festőművész 2006-ban elhúnyt Debrecenben.
You need to be a member of Art Colony 9+1 Club to add comments!
Join this social network